A tobzoskák felépítésének legnagyobb különlegessége minden bizonnyal a testüket tetőcserép módjára borító pikkelyek. Magyar nevük is innen ered: a pikkelyek úgy rendeződnek el, és olyan a megjelenésük, mintha fenyőtobozok lennének. A pikkelyek a fejtetőtől a farok végéig beborítják az állat testét, egyedül a hasoldala az, amely nem páncélozott: itt finom szőrzet borítja őket. A tudósok között két nézet alakult ki a pikkelyek kifejlődéséről.

Sanderson és Bolle elmélete: a pikkelyek a többi emlős szőréhez hasonlóan a bőr irharétegének szemölcseiből sarjadnak. A pikkelyek tehát tulajdonképpen egybeolvadt szőrszálak, melyek folyamatosan utánanőnek.
Mohr és Weber elmélete: ők tulajdonképpen a pikkelyeket kialakulását a hüllők pikkelyeinek fejlődéséhez hasonlítják, úgy, hogy közben nem tekintik a tobzoskák és a hüllők pikkelyeit homológ képződményeknek, továbbra is fenntartják a konvergenciát és az analógiát.

A tobzoskák pikkelyeinek száma az életkor előrehaladtával nem változik: a születésükkor meglévő pikkelyek számával élik le életüket. A pikkelyek természetesen ki vannak téve a külső környezeti hatásoknak, így folyamatosan kopnak, de alulról újranőnek – akár az emberi köröm.

A kültakaró függelékeinek tekinthetők az erőteljes karmok is. A tobzoskafélék mind a négy lábán 5 ujj van, és mindegyikhez kapcsolódik karom. Az elülső lábak karmai sokkal erőteljesebbek, a legerősebb a harmadik karom. Az erős karmoknak szerepe a táplálkozásban van: ezzel törik fel a táplálékot adó hangyák és termeszek várait.